Mystery Koktélbár és Szórakozóhely

Hümmentek és az orrom alatt bazsalygok csak, amíg ő vidáman kuncogja el magát. Az, hogy az este kifut-e majd oda, amire utalt, meglátjuk. Van még gondolatom akörül, a folytatás miként és hogyan történjen bizonyos szegmenseiben, de arról majd később. Nem most.
Bólintok, röviden és határozottan. A visszakérdezését sokkal inkább beleegyezésnek veszem és valami azt súgja, annak is szánta igazság szerint. Kiszállok hát a járműből, és azt megkerülve segítem ki őt is a másik oldalon. Az orrlógatását nem teljesen értem, mi idézi elő, igyekszem azzal félreseperni, amivel momentán tudom és minthogy viszonzásra talál a kísérlet, ha belefogtunk, csináljuk úgy, hogy megérje. Elidőzöm ajkaival egy kicsit tovább, mint azt terveztem, amit mondjuk egyáltalán nem bánok, bár ennyi lenne a legfőbb gondom általában.
Ami a bárt és a parkolót illeti, nem az épületegység volt a fő oka annak, hogy itt kötöttünk ki és ezt nem tagadom le előtte, de nem is részletezem. Nem tartom fontosnak megtenni, de azzal határozottan meglep, hogy hirtelen megáll. Igazodom hozzá, megtorpanok és kérdő tekintettel fordulok felé, várva arra, hogy megossza mi jár a fejében.
A nevem említése hallatán kissé megemelkednek a szemöldökeim a homlokomon, a fújtatását elnézve pedig végképp nem tudom követni, de kivárom, amíg végre majd értelmet nyert ez a kis közjáték kettőnk között.
- Jó. A vállamra doblak és viszlek. – Blazírt ábrázattal közlöm vele, de nyilvánvalóan nem véresen komolyan értem a felvázoltat. Vagy mégis.
Laposan pislantok rá, ahogy az arcomra ejt egy könnyed csókot, majd mikor úgy tűnik, mehetünk és biztonságos elindulni, újra a bár felé vesszük az irányt.
Belépve a helyiség jóval tömöttebb, mint az jól esne, de maximum csak képzeletben harapom el a szám belső részét a megállapítás nyomán.
- Olyat, amiben nincs alkohol. – A limitet elértem a vacsora alatt, még haza fogok vezetni, ráadásul egyáltalán nincs ínyemre, ha a kontroll nincs a kezemben teljes mértékig, szóval maximum valami löttyöt a rendelés kedvéért. - Te? – Ha pedig már témánál vagyunk, először a bárpult felé indulunk meg. Egyszerűbb és gyorsabb ott lerendezni, amire szükség van, aztán helyet keresni, a még el nem foglalt helyek környékén. Nincs belőlük túl sok, ami azt illeti.
Ha megvan mit szeretne inni, megrendelem neki és magamnak is, a fizetést is elintézem se perc alatt. - Az ott jó lesz? – A sarokban lévő sötétebb box irányába biccentek az állammal, de mutatok is felé, egyértelmű legyen mire kérdezek rá. Az asztal még üres és nincs feltűnő helyen sem, számomra tökéletesnek tűnik a körülményekhez képest.

- Épp az imént tapasztaltam meg újra, a csontostól messze állsz. – Sandítok rá oldalvást még mindig bazsalyogva a bajszom alatt. Nem tartom sem az említettnek, sem pedig kényelmetlennek, ha már itt tartunk, utóbbiról igen gyakran nyerek bizonyosságot újra és újra. Karcsú, ez tény, de igazság szerint lehetne az alkata akármilyen is, egyáltalán nem amiatt találom vonzónak. Ráadásul a teste adott életet az ikreknek és a fiamnak is, minden porcikája úgy tetszik, ahogy van és pont. - Plusz, ha a vállamra doblak, kellően kényelmes közelségben lesz a hátsófeled. – Vonok vállat könnyedén, olyan blazírtsággal, mintha maga a lefestett mindennapos volna. Egyébként a feneke kerekségét bármikor a legnagyobb örömmel élvezem és erre a gondolatra, finoman és diszkréten, de a markom alá is vonom gyengéden rövid időre a nagyon is sokra tartott, ingerlő formát. Az egész csak addig tart, amíg futó csókot hint az arcomra, aztán visszaterelem a simításom a derekára.
A borral kapcsolatban biccentek egyet, ha arra van vágya, megkapja mindennemű akadékoskodás nélkül. Az italok beszerzését követően – esetemben csak valami lé formájában – meglesz gyorsan a hely is, ahol helyet foglalhatunk. Részemről kifejezetten örvendetes, hogy van még félreeső zug a teremben, ami nem volt más számára vonzó. Őt követve csúszok be mellé a kinézett helyre és a hozzá közelebb lévő karomat átvetem a nyaka mögött, így karolva át. Ujjbegyeimmel szórakozott köröket simítok karjának azon felületébe, ahol a ruhaanyaga nem nyomja el a cirógatást teljesen.
- Szólhattam volna, de akkor nem élvezhettem volna a kebleid látványának gyakorlatilag szinte fedetlenségét egész este. – Hogy bosszant-e, más is látta? Kurvára. Hogy élveztem-e azt, csak egy vékony áttetsző anyag takarja el előlem, vagy sokkal inkább mutatja meg őket teljes mértékben? Kibaszottul.
Ha már pedig itt tartunk, megint végignézek rajtuk és minthogy egy egyébként is félreeső és sötét boxban ülünk, rá is simítok finoman és diszkréten a vállánál nyugtatott kezemmel, éppen csak az ujjaim végével érintve az érzékeny felületet a haja előrehullott takarása alatt.
Lassan vonom fel az egyik szemöldökömet a képemen, ahogy arról tesz említést, az ilyen típusú ruhája nem egyedüli darabja a kollekciójának jelenleg a ruhatárában.
- Eddig sem szóltam bele mit viselj, eztán sem fogok. De, ha közszemlére teszed, ami hozzám tartozik... – Egészen közel hajolok hozzá, a füléhez, hogy a cimpájára ejtsem a szavaimat, kizárólag neki címezve azokat. - Annak a következményével is számolj. – Az sokkal inkább az ínyemre lenne, ha valóban nekem tartogatná az ilyen és ehhez hasonló darabokat. Mindazonáltal, annak ő is tapasztalója volt, mit váltott ki arra, amit jelenleg magán visel.

Határozottan bólintok. Bólogatok jobban mondva, bár nem eltúlozva a dolgot. A lényeg, hogy eszemben sincs tagadni a megállapítását, volt már eleget alanya a csodálatom tárgyának, ha már témánál vagyunk. Mindenesetre az érintéssel csak módjával bánok, egyikünket sem kívánom olyan helyzetbe hozni, amely kellemetlenül csapódhat vissza. Leginkább rá, de annyi érzékem akad, kivegyem a részem az egészből olyan formán, ahogy számára is visszahatna a dolog. Ettől függetlenül azért a magam lehetőségét sem szalasztom el.
A helyet foglalást követően gyakorlatilag megint fején találja a szöget, akkor is, ha magamtól ezt így, ilyen módon nem fogalmaztam volna meg. Bosszant, nem is kicsit, hogy más számára is egyértelműen közszemlére tette, ami kizárólag rám tartozik, más szempontból nézve azonban ugyanúgy meglelem a magam élvezetét a látványában ahogyan más is, bassza meg. A vizuális élményen túl így az egyetlen előnyöm és bevallom valahol a joggyakorlásom is az marad, amit más nem tehet meg. Csak én.
Abban viszont nem vagyok biztos ez és ennyi elég-e vagy sem.
Minthogy érzékenységgel reagál a mozdulatra, amely rejtve marad, de mégsem egészen titokban, eszembe sem jut, abbahagyni. A diszkréció mértékén belül cirógatom, tovább ingerelve az érzékeny, ruha fedte, mégsem elrejtett puha halmának, megkeményedő felületét. Akkor is, amikor a nevetését a nyakamon fojtja el.
A vallomását hallva keresztülvág rajtam önnön elcseszettségem nem előszöri realizálása. Nincs egyedül mindazzal, aminek hangot ad, a magam részét pusztán csak a másik oldal felől élem meg. Nem vagyok rá büszke, de tagadhatatlan tény, mennyire és mit mozgat meg bennem, már csak a gondolata is, hogy tovább ne menjek. Pedig lenne hová.
Futónak induló csókját elmélyítve viszonzom, szabad kezemmel az arcéle alá nyúlva, tenyerem egy részével a nyakát is befedve, ahogy felé fordulok. Minthogy pedig a mozdulat és a csók válik látványossá, a testem viszont kitakarja az övét és minden egyebet, ami történik, sokkal pofátlanabb mértékben gyűröm a tenyerem alá az eddig óvatosan édesgetett keblét.
- Nem is akarom megkönnyíteni. – Azzal jócskán egyszerűbb volna ugyanis egyfelől, másfelől azonban egyáltalán nem. Hüvelykujjammal az alsó ajkán simítok végig, miközben megmaradok a közvetlen közelségében.
- De ha mindenáron választ akarsz; tudod, hogy kedvelem, ha valaki vállalja a tettei következményeit. – Az egyértelműsítés annak ellenére, tényleg nem célom könnyebbé tenni számára mit tegyen és mit ne – eléggé felnőtt ahhoz, hogy egyedül mérlegelje –, arról nem szól a fáma, egészen pontosan miféle következményekről is van vagy lenne szó. Szándékosan.
Elhajolok tőle, visszafordulva ültemben, ahogy helyet foglaltunk és a kezembe veszem a löttyöt, amit kikértem korábban. Beleiszok, mintha mi sem történt volna.

Törleszkedése több, mint ínyemre van, ezt kifejezendően pedig egyszerűen csak tovább folytatom, amit megkezdtem rajta, meg mert nyilvánvalóan egyébként is a kedvemre van a vele, rajta való elidőzés.
Szempárommal követem az ujjam útját a megremegő ajkain és akkor sem szakítom el tőlük a tekintetem, amikor hozzátoldja megerősítésként, hogy vállalja a következményeket. Nem beszélve arról, amit a nyelve hegyével művel és a végén még a rangomon való megszólítással is megfejeli a dolgot, elhalónak ható, sóhajtásba fullasztott hanggal kísérve. Lassan, alig észrevehetően, de megingatom a fejemet. Különösképpen, hogy az asztal alatt megérzem a tenyere ügyködését is a lábamon. Úgy látszik igen gyorsan dűlőre jutott abban a tekintetben, mennyire hallgasson arra az általa ördöginek jellemzett hangra.
- Szemtelen vagy, asszony. – Kedélyesen közlöm vele és a legkevésbé sem felrovásként. Kifejezetten tetszik az, mennyivel bevállalósabb lett igen sok tekintetben, ami azt illeti. Illik hozzá és nem mellesleg, kifejezetten kedvez vele az ízlésemnek is, ha ezt egyáltalán lehet annak nevezni. Korábban nem kifejezetten volt a mindennapok része, már csak a jelenleg viselt ruha típusa vagy jellege sem. Ezt mondjuk szintén díjazom.
A kezéért nyúlok a lábamon, mert bár kedvemre van, amit művel, az nem volna túl kellemes, ha igencsak arra lenne, legalábbis nem itt. Mert egybevéve azzal, ahogy a nyakamba szuszog és amit a tenyerem alatt édesgetek, nem csak jó, de kifejezetten gyors úton jár arra, aminek határozottan jobban örvendenék diszkrétebb helyen. Ami viszont őt illeti, az ilyen téren más kategóriába esik, hogy úgy mondjam.
A puhán megfogott kacsóját elvezetem magamról, miközben oldalvást pillantok le rá.
- Gyere. – Röviden rápaskolok a térdemre, változtasson helyet, egyértelműsítve az alig valami mozdulattal, miként is értem egészen pontosan. A lepel szerű anyag jelenleg kifejezetten jótékonyan használható fel, különösen, ha átvándorolt a jelzett irányban. Átkarolom a derekát, hogy megtartsam, másfelől, mert amennyire lehet közel akarom tudni és érezni is magamhoz. A szabadon maradt mancsommal pedig rövid úton találok utat a ruha szoknyarésze alá újfent annak felvágásán át. Egyelőre csak a belső combjára helyezem a tenyerem.
- Milyen is egész pontosan a többi gönc, ami elvileg csak nekem szólna?! – Nem mintha az érdekelne, milyen divatirányzatnak felel meg, az talán valamivel jobban, mégis mit fed fel belőle olyan merészen, mint a jelenlegi darab is.

- Próbálgatod a határokat, huh? – Nem veszem rossz néven, arról szó sincs, de tény, hogy feszegeti őket és ezzel több, mint tisztában van. Perszóna.
Újra megingatom a fejemet és a keze után nyúlok, ugyanis, ha így folytatja, amit elkezdett, sprintet fog futni maraton helyett, ráadásul a látványos fajtát, a feltűnést pedig tudja mennyire nem díjazom. Ez azonban nem az egyetlen ok, amiért jelzem számára, hol foglaljon helyet újra. Kétlem mást nagyon érdekelne mit csinálunk vagy nem csinálunk, nem az egyetlen pár vagyunk a helyen, és végképp nem azok, akik egyébként nagyon kitűnnének ennyivel.
Amint áthelyezi a súlyát a combomra, átkarolom, megvárom, míg megleli a maga kapaszkodóját, végezetül pedig becsúsztatom a tenyeremet a belső combja felé, de mást nem teszek, minthogy melengetem a kezem alá feszült puha felületet. Hallom és látom is rajta, miként hal el a korábbi szuszogása és hazudnék, ha azt kellene állítanom, nincs ínyemre a reakciója erre az egyszerű mozdulatra. Gesztusra inkább csak.
A fészkelődésére kicsit megemelkednek a szemöldökeim a képemen és egyetlen arasznyit beljebb csúsztatom a tenyeremet a lábán, de még mindig messze attól, amit botrányosnak lehetnek ítélni. Újra megállok és kérdő tekintettel várom a válaszát.
Végighallgatva, egyik darab sem önt el túlzott lelkesedéssel abban a tekintetben, ezeket mások előtt is fel akarja venni. A másik oldalról viszont nagyon is érdekel, melyik miként festhet rajta. Több, mint foglalkoztat ennek a kérdése, ami azt illeti.
Érzem miként feszülnek meg az izmok a lábában, ahogy szorosabbra zárja azokat. Feljebb simítok rajta, megint csak egyetlen arasznyit és utána újra megállok, ahogy a vörösről a következő ruhadarabra tereli a szót. Nyelés miatt mozdul a gégefőm, ahogy a nyakát közrefogó részt írja le és nem mellesleg közelebb hajolva adja elő az ehhez tartozó egyéb jellemzést.
Hümmögve veszem tudomásul az összes kibaszott kivágást, felhasítást és mindent, ami leginkább felfedi a testét, semmint eltakarná. Jelenleg leginkább azért, mert megjelenik előttem, élénken, miként mutathat rajta.
Mélyebb légvétellel egybekötve veszem el a kezemet a ruhája alól, egyszerűen csak átvezényelve az érintésemet rajta. Minthogy jelenleg a teljes testével kitakarja a mellkasát, ahogy az ölemben ül mindenki más elől, pofátlanul furakszom be a leheletnyi ruha felső része alá és simítok rá a mellére újfent, finoman ujjaim játéka alá vonva érzékenységét, az este folyamán már nem először, miközben érdeklődéssel hallgatom az utolsó darab jellemzőinek összefoglalóját is.
- Ha már felsoroltad őket, ideje lenne meg is mutatnod. – Elmélyült hangon közlöm vele, miközben elengedem az ujjaim alatt kényeztetett halmot és a tarkója után nyúlok azzal a céllal, hogy csókjáért nyújtózzam. Az ölemben ül, maga is érezheti, nagyjából eddig tartott a türelmem. Azt hiszem ideje lesz végre hazataláljunk.