Nappali & Konyha

- Kérsz teát? - sétálok el Darla mögött a konyhaasztalnál. Tenyeremmel óvatosan simítok végig vállain, hogy ezzel is magamra vonjam a figyelmét. A táblagépjébe merülve nagyon koncentrál valamire.
Az ikrek vizsgaidőszakja hamarosan vége, nem csodálkoznék, ha a fiatalabbik a tanulmányaiba merült volna el ennyire. Nem lenne meglepő, ahogy az sem, hogy teljesen kizárja a külvilágot, csak hogy a lényegre tudjon fókuszálni. Ezért is az óvatos, puha mozdulat. Kedves mosollyal fordulok felé, ahogy haladok a pult irányába. A forralóba vizet töltök és azt a helyére téve a kontaklencse segítségével indítom el. És ha már itt tartunk, akkor a konyha ablakait fedő paneleket is kijjebb nyitom vele, kicsit több fény jöjjön be rajta.
- Nem tesz jót a szemednek, ha túl sokat vagy a sötétben és úgy nézed a képernyőt - rosszállást nem hallhat ki a hangomból, inkább csak emlékeztetőnek szánom azt, amit egyébként is jól tud már.
Testvérei hangja az udvarról hallatszódik be. Drue kisöccsével csobban a medence árnyékos részén. Az utóbbit persze úszógumi tartja fenn, amely tökéletesen alkalmas arra, hogy mellette tudjon vizet fröcskölni maga körül. Élvez a vízben lenni és úgy tűnik most a legidősebb is kedvet kapott hozzá.
Emiatt is használom ki a lehetőséget, hogy kicsit Darlával is tudjak beszélgetni, vagy legalább is a közelében lenni.
- Élénkítő vagy koncentrálást segítőt szeretnél inkább? - már ha egyáltalán inna velem, ha nem és ha esetleg óhaja lenne más italra, úgy azt is szívesen kiöntöm neki egy pohárba. Ha már úgyis a konyhában téferget, tökéletesen ráérek arra is, hogy megtegyem neki. Arra járok.
Bárhogy is legyen vagy két csészét veszek elő, vagy csak egyet egy pohárral és kiválasztom a megfelelő teafüveket. Ezek már nem olyanok, amit évszázadokon keresztül ittak az emberek, szükség volt arra, hogy genetikailag manipulálják, hogy itt a Thilián is bőséges termést tudjon hozni. A régmúlt időkből származó teák vagyonokat érnek és nem sok van már itthon belőle - kedvencem mind közül a kamilla. Az édes íze miatt rögtön átjár az a nyugalom és béke, amit kivált a fogyasztójából.
A mostaniak leginkább a neveket tartották meg az ízeket nem, de nem lehetne azt állítani, rosszak lennének. Sőt, kifejezetten ízletesek ezek is, épp csak más fogyasztási módszereket követel meg.
Az enyémet egy leheletnyi tejjel készítem el, cukor nélkül, amíg Darláét - ha kért - úgy, ahogy ő szereti. Mondania sem kell, túl régóta készítek neki is.
A gőzölgő vizet kitöltöm, majd a csészékkel a kezemben sétálok az étkezőhöz és ülök le a lányom mellé.
- Mi jóra készülsz? - feltételezem, hogy ilyen koncentrációval a tananyagát értelmezi, legalább is akkor szokott hasonlóan tekinteni a tabletre.

Szelíd mosollyal az ajkamon fogadom lányom szavait, miszerint jól esne számára is egy csésze kávé. A meleg ellenére is van, hogy sokszor a forró ital jót tesz a közérzetnek - vagy csak úgy simán az embernek. Vagy épp csak még inkább fokozná a kinti időjárás okozta hatásokat.
- Hidegen vagy melegen? - az erre alkalmas hűtőrendszer pillanatok alatt képes a forró italt lehűteni, mindössze egy korongnyi méretű felületre kell ráhelyezni a csészét.
Látom, hogy miként ernyőzze el a tekintetét a világos ellen, amelyre mindössze csak a fejemet rázom meg. Jó pár éve már annak, hogy megkapták a kontaklencsét ők is és nem tartana sokból dioptriásra cserélni, mégis amíg lehet szeretném, ha erre nem kerülne sor, főleg, ha megelőzhető szemeiknek a romlása.
- Ennyire belemerültél? - nevetem jóízűen, de a fejcsóválásom még egy ideig kitart, legalább is annyi ideig, amíg a vizet odateszem forrni. Addig is, mert tétlen ritkán tudok lenni, előkészítek hozzá mindent. A csészéket, amiket egykor még a Mamától kaptam, leveszem a polcokról és egy takaros fa tálcára helyezem rá őket.
Szüksége van egy kis időre, amíg pihen tanulás közben. Egy-egy szünet után, jobban tud újra koncentrálni és ha már a közelében tengődöm, miért ne okozhatnám neki én ezt a kis pihenési időszakot. Ezekben az időkben egyébként is kevesebbet beszélgetünk… arról nem is beszélve, hogy ahogy nőnek úgy töltenek egyre kevesebb időt is otthon. Ki tudja mennyi időm maradt hátra, amíg még itthon laknak, mert abban biztos, hogy ezt követően jóval kevesebb időt tudunk együtt tölteni.
Én sem rajongtam azért, ha Mama megjelent nálunk, az esküvőnk után, feltételezem a lányaink sem fognak így rajongani ezért.
- Túlzásban sem ess a megerőltetéstől. Mennyi vizsgád maradt hátra? - érdeklődöm és a polcokról leemelek egy teafüvet tartalmazó üveget. Thillia bizonyos szárított növényeit is tartalmazza, amely fokozza az elérni kívánt hatást. Valóban fókuszáltabbá válik tőle az ember, de szükség is van ahhoz, hogy egy kis időt adjon magának, mielőtt hatni kezd. Ismerem a lányomat, mennyire megerőlteti magát ilyenkor - mindketten, ami azt jelenti. Nem arról van szó, hogy nem vagyok rájuk büszke, de azt is tudom, hogyha túlzottan erőltetik, sokszor csak az ellenkezőjét érik el.
A tálcát végül az asztal lapjára helyezem le kettőnk közé és előbb Darlának nyújtom át a saját csészéjét, majd csak ezután húzom magam elé a sajátomat.
Szemöldököm előbb csak összevonom, majd a jobb oldalit magasra húzom homlokom közepéig.
- Mitől kalandozott el a figyelmed ennyire? - hajtom enyhén félre a fejem, szélesebb mosollyal. Ritkán esik meg vele, de nem lenne idegen tőle.

- Vettem egy meleg tea akkor rendelésre készül - somolygom lágyan, elismételve azt, legkisebb lányomnak milyen kívánsága van. Nem tart sokból elkészítenem neki is, hiszen magam is inni készültem és közösen már csak jobb elfogyasztani az italt, mint egyedül, nem igaz?
Amit azonban a tanulással kapcsolatban mondd, újra csak arra késztet, hogy a fejemet megcsóváljam. Félig fordulok felé, csípőmet a pultnak támasztom, amíg a szabad felére tenyeremet simítom. - Újra elővegyük azt az időszakot, amikor rátok járok, hogy aludjatok? - az alvás valóban soha nem volt szokása egyik lánynak sem és amíg én többet igényeltem, ők kevesebbet - arról pedig ne is beszéljünk, hogy alkalomadtán mikért nem voltak képesek felkelteni akár az éjszaka közepén is.
A rendszeres és megfelelő alvás, pont az ő szervezetüknek van szükség.
- Mert bármikor, szívesen megteszem - szavaimat nem fenyegetésnek szánom, de tudják pontosan, hogy képes vagyok rá. Ami azt illeti, a mai este folyamán biztos, hogy rájuk fogok nézni, hogy aludnak-e az éjszaka folyamán. Tanulás ide, vagy oda, vannak más egyéb fontos aspektus az életünkben, amire oda kell figyelniük és ez bizony azok közé tartozik.
- Ühüm, ahogy pont most is teszed - bólogatok egyetértőn, miközben a mosolyom szélesedik az arcomon. Tudom én, hogy szeretnek olykor madárnak nézni, de annál jobban ismerem őket, minthogy képes legyen átverni. Akkor is erőltetné, ha elfáradna, ha nem tudna koncentrálni, ahogy jelen pillanatban is teszi. - Szólj, ha segítsek benne. Meghallgatom, hogy miként készültél fel - amihez nekem mindenféleképpen szükségem lenne arra, lássam mit is tanul. Magamtól nem tudnám megmondani, hogy amit hallok, az valóban helyes-e. De mindaddig, amíg az ő jegyzeteit nézem, szívesen segítek neki is ebben.
Egykor volt erre példa, most sem lenne túl idegen egyik lányt tekintve sem. És talán ennyire feszült sem lenne. Innentől rajta áll, hogy él-e a felajánlásommal. Ha igen, szívesen igazodom hozzá, amikor ráér, ez a legkevesebb, amit megtehetek értük.
A teát leteszem kettőnk közé, miközben kényelmesen foglalok helyet. Érdeklődő kérdésemre mégsem olyan választ kapok, amit feltételeztem volna. Nem tőle. Persze korábban is volt már téma közöttünk, leginkább érdeklődésének körébe került a fiúk viselkedése, de… nem ebben a kontextustban, nem most.
A csészét magam elé húzom, a fülnél fogva emelem az ajkamhoz és iszok belőle egy apró kortyot.
- És ez az érdeklődés kölcsönös, vagy csak nálad van meg? - hajtom enyhén oldalra a fejem. Ami azt illeti számtalan egyéb kérdésem lenne, mégsem akarok mindent egyszerre ráborítani. Haladjunk szép sorjában.

Mosollyal fejezem ki a számára, nincs semmi, amit megköszönnie kellene. Nem fáradtság a számomra, magamnak főztem volna és hogy most kettő felé kell a vizet és a teafüveket elosztani, igazából nem nagy munka. Így ezen a témán könnyedén túl is lépek, csak hogy valami teljesen más kerüljön terítékre. Olyan, amire az elmúlt években erősen odafigyeltünk és nem szeretném, ha újra felszínre bukna, mint probléma.
Felvont szemöldökkel tekintek rá, a minimum szót meghallva.
- Én pedig minimum napi öt alkalommal eszek - nevetem jóízűen. Attól, hogy kijelentünk valamit, még nem feltétlen lesz valóságos. Tudjuk mindketten, hogy a napi három étkezést képes vagyok megejteni, az már megfelelőnek mondható, ahogy én is pontosan jól tudom a minimumtól nagyon messze áll ez az óraszám. A kijelentésem is mindössze azért hangzik el, hogy érzékelje, nem tud megvenni, bármennyire is édesen néz rám. Számtalan alkalommal megtudja lágyítani vele a szívemet. - Ti ketten tanultok az emberi testről, a biológiáról, a kémiai és fizikai folyamatokról. Nektek kellene a legjobban tudnotok mennyire nincs jó hatással, főleg fiatal korban a rendszertelen alvás - ezen átmentünk már egy párszor, épp egy olyan beszélgetés, ami nem először hangzik el a falak között.
Kettőnk - négyünk - közül pedig nem a szülők lesznek azok, akik meghátrálnak majd ebben a témában.
- Kértek teát, ami segíti az alvást? Veszek majd újra - használtuk, én is, mert voltak időszakok, amikor nehezebben jött álom a szememre. Segíti a szervezetet abban, hogy nyugalomba kerüljön és könnyebben merüljön álomba az illető. Ezen ne múljon az, hogy mennyit pihennek - olyannyira, hogy igazából bele sem kell egyeznie, a legközelebbi bevásárlás alkalmával a kosárba fog kerülni ez a tétel is. Pontosabban most, amíg beszélgetünk a lencse segítségével adom a többihez a teát.
- Ha gondolod kipróbálhatjuk az asszociatív módszert. Mind a nyolc tételre keresünk egy szót, amiről eszedbe jut az az információ, amire szükséged van - egykor nagyon szívesen használtam, főleg, ha nehéz tananyag állt előttem - ó, idők, mikor volt ez! Nem egy ismeretlen módszer sokszor tud hasznosabb lenni, mint a magolás, amelynek sosem voltam a híve. Valahogy azokat utólag gyorsabban elfelejtettem. - Mit szólsz hozzá? - vonom fel a szemöldökömet játékosan, széles mosollyal karöltve.
Ajkam ívei megtartják a korábbi íveket, akkor is, ha épp egy olyan témát hozz fel, amire nem számítottam. Mégsem engedem, hogy lássa, mennyire meglep vele, ha valamire Margaret Cambridge megtanított, akkor az az, miként legyek úrrá arcom vonásain.
- Veled egyidős? Hogy hívják - csak hogy nevén is tudjuk nevezni, ha már róla van szó. És hogy-hogy nem hallottam még eddig róla? - Ezek szerint még a házasság előtt áll ő is? - ami két dolgot jelenthet: már megvan a leány, akit szánnak neki, vagy még neki sem találtak. Esetleg jóval fiatalabb, mint a lányom.
Talán neki mindegy - annyira, hogy nem tud tőle koncentrálni - de én szeretem ezeket átbeszélni velük.  

Figyelmesen hallgatom az ikrek kisebbikét és amennyire eddig ott játszott ajkamon a gondtalan mosoly, úgy válik egyre komolyabbá a tekintetem. Attól, hogy ugyanakkor mennek aludni még nem jelenti azt, hogy az elég, vagy az épp jól van. Hamarosan önálló életet fognak élni, ahol nem leszünk már ott az apjával, hogy odafigyeljünk rájuk.
Ezeket még most kell velük megszoktatni annyira, hogy később ez magától értetődő legyen - noha kezd kétségem lenni abban, ha az elmúlt tizennyolc évben nem értem el áttörő változást, a maradék időmben megtenném.
Emlékszem még milyen volt annak idején, amikor eljöttem otthonról, amikor meglettek ők is. Az alvás mennyire nem képezte részét az életemnek, nem a pihentető formája, bárhogy próbált is Shane segíteni. Ő még tanult akkor, a kiképzését végezte több dolga volt terítéken, minthogy bántam volna a túlterhelésemet.
Szemöldököm halványan ráncolom össze, ahogy elméjének pörgéséről beszél. - Min szoktál ilyenkor gondolkozni? - több oka is lehet ennek és noha messzemenő következtetést soha nem szabad vonni, nem feltétlenül nyújt örömöt az, amit hallok.
Mikor váltam olyan elfoglalttá, hogy ezeket ne vegyem észre magamtól, vagy már nem mondják el nekem?
- Nincs mit megköszönj, ez a legkevesebb. De kérlek máskor hamarabb szólj, ha szükséged van rá - kacsintok rá mosolyogva. A neheztelés semmilyen formáját nem fedezheti fel rajtam, sem arcom vonásaiban, sem mosolyom ívében, mindössze szeretném, ha továbbra is tudná, bármikor, bármivel fordulhat hozzám. Vélhetőleg nem tudna olyan nagyot kérni, amit ne akarnék neki megadni - már az észszerűség határain belül, persze.
- Akkor kérem azokat a jegyzeteket. Küld át őket - nem nyúlok a tabletja után, hamarosan az enyémen is láthatom majd és akkor bele is kezdhetünk a tanulásba egy másfajta módszerrel. Szívesen töltöm el vele így az időt, no persze ha nem hozna fel valami teljesen más témát.
Már-már épp készültem volna feltenni a lábamat a velem szemközti székre, hogy kényelembe helyezzem magam, mert olyan érzésem van, nem öt percig fogok neki segíteni. A késztetésnek mégis ellenállok és maradnak a talpaim a földön. Enyhén kihúzva magam támaszkodom meg az asztal lapján alkarjaimmal, tenyereim között a gőzölgő teával. Amíg hallgatom, addig emelem az ajkamhoz a csészét.
- Thomas - bólogatok aprót, majd újra összeráncolom a szemöldököm. - Azt mondtad, hogy újonnan érkezett. Honnan? Plebs lenne? - a vele egyidős gyerekek annak idején mind egy iskolába jártak, különös, hogy csak most hallok róla… de bárhogy is kutatok emlékeim között semmi olyat nem találok, ahol hallottam volna az ikrek egyikétől ezt a nevet. Vagyis egyenesen következik nekem, hogy plebs - vagy esetleg eddig másokkal töltötte az időt? Jelen pillanatban bármi lehet még.
- Drue beszélgetett vele inkább? - nem lepne meg, ha így lenne. Bárkivel könnyen megtalálja a szót és szinte bármiről el tud beszélgetni, bárkivel. Ő csak egyszerűen ilyen, így nem lepne meg, ha ő vezette volna a beszélgetés fonalát - bár abban biztos vagyok, hogy akkor azt is tudná mostanra, hogy ez a Thomas eljegyzett-e már.

A lányok tudhatják, hogy az esetek többségében bennem barátra tudnak lelni, de azt is, hogyha a helyzet úgy kívánja, akkor elsősorban az anyjuk vagyok és nem más. Nem fogok legyinteni az ehhez hasonló esetekre, mintha semmiség lenne. Egyelőre még a mi felelősségünk a jólétük – és szentül hiszek abban, hogy ebbe később is lesz beleszólásunk –, így minden ami velük kapcsolatos és nem a normális kategóriába tartozik, azzal nem viccelek.
- Mindennek van értelme, csak meg kell találni a jelentését – még a legegyszerűbb dolgok mögött is húzódik valamiféle indok, ok, ami kiváltja azokat, legfeljebb akkor és ott nem tiszta. - Szeretnél róla beszélni? - persze, most elsorolta, hogy mik azok, amik jelenleg aggasztják, de ez még nem jelenti azt, hogy ezzel meg is oldódik az, könnyebben tudjon aludni. - Hogy miért aggódsz a vizsgákon, a jövőbeli munkádon – ami talán messzebb is lehet, mint ahogy azt most előre gondolja.
Régen nem kellett külön megkérnem őket, hogy beszéljenek nyugodtan arról, ami a lelküket nyomja, maguktól is képesek voltak megtenni, ha kellett az éjnek évadján. De nem bántam, még akkor sem, mert tudom, hogy ezek azok a dolgok, amelyeknek a kibeszélése sokkal többet számít. És lám, most mégis kérni kell őket, emlékeztetni, hogy itt vagyunk, bármikor fordulhatnak hozzánk.
- Írj drágám, legközelebb – kedélyesen kacsintok rá. Két éve kapták meg a lencsét és tudom, hogy nekem már jó pár évnyi tapasztalatom van a használatában, de ők is rájönnek arra, mennyivel kényelmesebb és mennyire megkönnyíti az ember életét a használata. Elég csak arra gondolnia, hogy elküldje üzenetbe, hogy rendeljek nekik és már ott is van.
Épp ez az, amire a leginkább hasznos – sok más funkciója mellett.
Ha pedig már erről beszélünk: szemem jobb sarkában látom megjelenni az új üzenetről szóló értesítést. Épp, ahogy kértem tőle, a tananyag meg is érkezett. Egyszerű gondolattal küldöm a saját eszközömre, most már tényleg csak annyi a dolgom, hogy elmenjek érte. Ehhez fel kell állnom, teljesen mindent nem tudunk automatizálni – vagy csak mi nem akarunk a házban.
Erre mégis ráérek, a beszélgetést egy teljesen új téma tereli el, így én is maradok ültömben. A tea lassan fogy, de nem is sietek sehova.
- Ühüm – bólintok egy kisebbet, nem mutatom ki számára, milyen kő esett le a szívemről, hogy nem egy plebsről van szó. Nem, nem azért mert bármilyen gond lenne velük, ezt messze nem gondolom így, a törvényeink azonban nagyon is határozottak ebben a témában. Ha van valami, amit nem kívánok a lányaimnak, az az, hogy a szívük miatt a Heremusban kössenek ki. - Érdekes az időzítésük, de gondolom most kerültek ők is közelebb egymáshoz – ki tudja, a tanulmányaik, munkáik miatt. Korosztályának egy része már házas, dolgozik, egy másik része tanul, vannak barátnőik, akik az elmúlt évben állapotosok lettek, vagy épp szültek már. Két éve várják azt, megtudják kit tartogatunk számukra.
Halovány mosoly kúszik arcomra.
- Szóval, hadd foglaljam össze. Sokat nem tudsz róla, bár tetszik neked, de bizonytalan vagy vele kapcsolatban, nem tudod, hogy házas-e, de szívesen elmennél vele akár egy kávéra. Nem igazán beszélgettél még vele, a nővéred annál inkább. Eddig jól értem a dolgot? - vonom fel az egyik szemöldököm.
Darla drágám, mi történik veled? Ennél összeszedettebb szoktál lenni. - Ő mutatott irántad bármiféle érdeklődést? - mert ez sem egy elhanyagolható része az egésznek.

Kissé összeráncolt szemöldökkel, enyhén félrehajtott fejjel hallgatom lányomat. Nem értek vele egyet, az érdemesség kérdésében. Vállvonása érdektelenségről árulkodik, mégis, ahogy beszél épp az ellenkezőjéről árulkodik. Arról nem is beszélve, ha ez tényleg annyira nem számítana, ahogy most próbálja mutatni, akkor nem maradna fent éjszaka, nem mondta volna el, mi jár barna tincsei mögött.
- Vagy épp most érzed úgy, hogy itt az ideje ezeken is rágódni és ebben nem is tévednél. A felnőtté válás küszöbén álltok, természetes, ha ezeken is gondolkozol. Azt is mutatja, hogy nem az utolsó pillanatban akarod meghozni azon döntéseidet, amik egy életre is szólhatnak – már ami a munkáját illeti. Nemsokára nem csak egyedül lesz és ki tudja, hogy mikor lesz lehetősége arra, hogy a tanulmányait kamatoztatni tudja. Nem mondom ki hangosan, a világért sem letörni akarom, de úgy sejtem ezt ő is nagyon tudja.
Szívem mégis azt vágyja, bár lenne még egy kis idejük, hogy tudjanak annak is élni, amiért oly keményen küzdöttek mindketten.
- Ne az legyen a fontos, hogy jó eredményt érjetek el, hanem, hogy a tudás, amit megszerzel, meg is maradjon és hasznodra váljon a későbbiekben – szelíden mosolygok Darlára. Sosem vártuk el tőlük, hogy tökéletesen teljesítsenek, a vágy erre maguktól született meg. Azt mégis sokkal fontosabbnak tartom, ne azért tanuljon ilyen keményen, hogy jó jegyet szerezzen, hanem mert érdekli az, amit tanul és a jövőben használni is tudja. Össze tudja fűzni az ok-okozati összefüggéseket, képes legyen azon a bizonyos dobozon kívül is gondolkozni.
- Bármilyen munka is, ami létezik a világban, az arra szolgál, hogy így, vagy úgy, de segítse az embereket – csalfa mosoly költözik ajkamra. Csak egy kicsit szívom a vérét, nem nagyon, de azért nekem is igazam van, még ha nem is erre gondol a segítség címszó alatt. - A választott tanulmányod oda fut ki, hogy végül olyan helyen köss ki, ahol ezt megteheted. A virológia, az ezzel kapcsolatos kutatások, mind azt szolgálják, hogy a kollektíven tudj segíteni – igazából csak azt nem értem, miért most kezd el kétsége lenni efelől. Azt hittem, hogy ezt már eldöntötte, hiszen olyan vehemenciával és szenvedéllyel vetette bele magát az elképzelésbe.
De még ha nem is érdekelné a virológia, amit tanul, azzal számtalan lehetősége lehet még.
Fejem enyhén megcsóválom, ahogy hallom, miként felejt el szólni. Az év azon szakaszán vagyunk, ahol se  nem lát, se nem hall, amíg nem a tanulmányairól van szó. Abban nincs hiba, ahogy ott teljesít, de mindenhol máshol kezd szétszórt lenni.
Ha pedig most az, akkor később ez csak fokozódhat, így jobb, ha ennek a grabancát most húzzuk meg, de erről neki nem kell tudnia. Mindenesetre a kért tea bekerült a kosárba, még ma átgondolom, hogy miket kell még itthonra venni és azokkal együtt kerül majd megrendelésre. Holnap reggelre meg is fog érkezni, így több kifogással nem is fog tudni élni, már ami a rendszeres és a pihentető alvást illeti.

Újra csak enyhén félrehajtott fejjel hallgatom Darlát, a téma komolysága arcomon is tükröződik. Teljes mértékben ráfigyelek, gyomrom mégis görcsbe rándul, ahogy elkezd magyarázkodni.
- És mióta is ítélünk meg valakit pusztán a külseje alapján? - teszem fel a költői kérdést. Szerettem volna, ha látják, ha tudják a külső nem minden. Az emberek ezer és egy arcúak lehetnek és még ha természetes folyamat része is az, hogy első megjelenés alapján kialakuljon egy kép az adott illetőről, azt nem igazolhatjuk addig, amíg meg nem ismertük. - Azért gondoltad beképzeltnek, mert okos? Vagy történt valami más is, ami miatt ezt gondoltad róla?
Ó, drágám, hogyne tudnám, hogy mennyire megnyerő tud lenni, ha valaki okos és izgalmas. Mélyen szívom be az orromon a levegőt, néhány szívdobbanás erejéig bent tartom, mielőtt lassan engedném azt ki, pedig szívem szerint inkább fújtatnék.
- Nem vagy könnyű helyzetben a nővéreddel együtt. Abban a korban vagy, amelyben érdekelnek a fiúk, ez természetes folyamata a fejlődéseteknek – bár inkább néhány évvel ezelőtt számítottam volna erre még tőle is. - Jelenleg sokkal bonyolultabb ez az egész kérdés és ezt te is tudod – az asztalon kinyúlok a kezéért, ujjaim finoman simulnak bőrére, arcomon is ott láthatja a mosolyt.
- Új a társaságotokban, egy olyan személy, akit nem ismersz jól, természetes, hogy izgatja a fantáziádat. Mindazonáltal nem tudunk róla semmit, lehet már eljegyezték, lehet már megvan ki lesz a felesége, lehet, hogy még nincs – nem gyerek már, ezzel tisztában kell neki is lennie. Túlságosan előrerohant a gondolataiban, pedig saját elmondása szerint alig beszélt még vele. - Ahogy te sem tudod még, hogy kit szánunk neked – több minden is kavarog a fejemben, de előbb szeretném, ha ezeket beszélnénk át, amiket elé tártam. Nem a kedvét akarom szegni, de sejtem, hogy ez lesz a vége. Szívembe hasít a fájdalom így látnom, hallanom őt, de sokkal nagyobb kárban is része lehet, ha belelovalja magát egy olyan helyzetbe, ami egyelőre még a fejében él csak.

Halkan és jóízűen nevetek fel, a szóhasználatán elsősorban, nem magán a lányomon, de ezt ő is pontosan jól tudja. - Valóban, a világegyenletet nem akkor és valószínűleg nem is a te feladataid közé tartozna, úgy nagy általánosságban sem - megmaradok a jóhangulat oltárán, tudom, hogy ilyenkor könnyebben és szabadabban beszél arról, ami miatt aggódni szokott, vagy ami épp abban az okos buksijában megfogalmazódik.
Máskor, egyéb esetben is megtehetné, nem zavarna meg semmilyen tevékenységemben - talán egy-kettőben, de ezeket ő is ismeri -, életem adom értük, bármikor. Értük létezem és szívembe markol annak a tudata, nem igénylik már azt, beavassanak életükbe kérdések elkerülése nélkül.
- Persze, hogy kell gondolkodnod a jövődön. Ez az, ami előre mozdít mindannyiunkat és a téged foglalkoztató kérdések közül sem egyik sem olyan, amit egy vállrándítással meg lehetne oldani - fejem enyhén félrehajtva tekintek rá, sokatmondó pillantással karöltve. - És nem is lenne szabad. Az, hogy napközben lefoglalod magad… hagynod kell időt önmagadra is. Mi lenne, ha holnap elmennék a wellnes központba? - vonom fel mindkét szemöldököm. - Csapunk egy csajos bulit? - persze, ha az apjuk nem dolgozik, épp itthon lesz és a legkisebb gyermekre tud vigyázni. Hirtelen gondolattól vezérelt, de ha a csillagok állása úgy akarja, miért ne kapcsolódhatnánk ki.
Tudom, vizsgák, de hallja meg, amit épp mondtam neki az imént.
Fejem enyhén megrázom, a bizonyítási vágy egy szép dolog és sokra viheti még vele az életben, de nem csak és kizárólag a jegyeinek a mértéke mutatja meg számára tudja is azt, amit megtanult; a gyakorlat sokkal többet számít.
Elnevetem magam, szemforgatásán, de belém nem köthet, igazam van a kijelentésemben. - Ez esetben okod nincs az aggodalomra. Darla kedvesem az egész világ problémáját egymagad nem tudod megoldani és nem is kell. Közösen kell helyt állnunk - mindenki úgy segít, ahogy épp tud. A társadalmunk, a világunk nincs könnyű helyzetben. A mi feladatunk fenntartani az emberiséget és sokszor ez nem annyira fekete-fehér mint ahogy azt sokan gondolják. Egységben kell gondolkoznunk.

- Vagy épp jókba, vagy a rossz is mindössze szubjektív fogalom - vonom fel a szemöldököm. - Senkiről nem lehet véleményt alkotni egészen addig, amíg legalább meg nem próbáltad megismerni. Az, hogy mások mit gondolnak róla, vagy kikkel barátkozik valaki, milyen munkája van, milyen ruhát, sminket, hajat visel semmit nem jelenthet. Nem vagyunk egyformák és lehet te, vagy én, teljesen máshogy viszonyulunk ugyanahhoz az illetőhöz - mennyi és mennyi hasonló beszélgetésben vettem már részt a szülői házamban. Mind a mama, mind a fivérem képes a külső alapján ítélkezni, számukra épp ezért annyira fontos a megjelenés a külcsín, de ez nem minden.
- Kell, hogy óvatos legyél - zárkózott, ő így vigyázz magára, hogy nem nyílik meg könnyen másoknak és ezzel nincsen gond. - De az esélyt mindenki egyformán megérdemli - tudom, hogy sokszor könnyebb erről beszélni, de ha a legszorosabb környezetében szétnéz, láthatja az élő példákat, akik ekként viszonyulnak az emberekhez.
- Beképzeltek, amiért…? - somolygok az orrom alatt. Tudom, hogy a keresztkérdéseimmel megfogom, de szeretném én is tisztábban látni, miért gondolja valakiről, hogy beképzelt, mivel érdemelték ki ezt a címet.
- Ez egy szép foglalkozás és közös témátok is van így - mosolygom szelíden, a tanulmányaik valamennyire ezek szerint összekapcsolódnak, így érthető az érdeklődése az irányába… még ha egy kicsit későn is. Karjára simítom a kezem, de ő megfogja azokat, gyengéden szorítok rá az ujjaira, ajkamon még mindig a szelíd mosolyomat láthatja.
Tudom, mennyire nincs egyszerű helyzetbe, de…
Kérdése meglep, olyannyira, hogy szükségem van néhány másodpercre, amíg átgondolom a választ, mert egy egyszerű nemmel - vagy nem tudommal - nem szúrhatom ki a szemét.
- Édesapád a legjobbat akarja a számotokra és ahhoz időre van szükség - a téma kényes, nehezen tudom felhozni kettőnk között, pedig alig maradt bármi időnk és fogalmam sincs, hogy miként áll most a választásokkal. Mama is egyre inkább rágja a fülemet, mintha neki ehhez lenne bármilyen köze. - Időben megfogjátok tudni, a türelmeteket kérjük csak - szelíd szomorúsággal mosolygok rá. Tudom, hogy nehéz, hogy emiatt sem tudja merre gondolkodjon tovább az életével, hogy mi fog vele történni a közel- vagy a távoli jövőben.

Szemöldököm akaratlanul is a magasra vonom, kisebbik lányom replikáját hallva. Sokkal csendesebb, mint a húga és nála az egyes mozdulatok sokkal beszédesebb tud lenni, mint a szavak… A vállrándítás épp egy olyan dolog, amivel én is tisztában vagyok milyen hatalma tud lenni és mégis… Illetlennek titulálná Mama, hangját hallom a fejemben visszhangzani. Soha nem akartam ezt a fajta nevelést a saját gyermekeimnek átadni.
- Szóval sokszor inkább a vállad rántod meg, minthogy válaszolj - bólintok egy nagyobbat, csalafinta mosollyal az ajkam szegletében. - De legalább már tudom, ha ilyet látok tőled, miért is kapom meg - vele együtt nevetek, de akaratlanul is egy újabb apró fejrázást láthat tőlem, mélyről jövő fújtatással egyetemben.
Néhány kedvesnek tűnő, udvarias szóval is le lehet rázni a személyeket magunk körül, anyám érdeme, hogy ezt úgy lehet művelni, hogy a másik fél fel sem fedezi benned azt, mennyire nem kívánod a társaságát. A megtanított mosoly, amit minden alkalommal tudnom kell viselni még ezekben a helyzetekben is az orcámra húzódik. De én teljesen más vagyok, mint a lányom.
- Ez pedig az én tapasztalatom: egy kis kikapcsolódás után sokkal jobban tud az ember koncentrálni a feladataira - kacsintok Darlára játékosan. - Ha sikerül még ha csak egy-két órára is nem gondolni a mindennapi kellemetlenségekre, a stresszre, az agyadnak is sikerül megpihenni. Ezt követően pedig sok mindent teljesen más fényben is tudsz látni, vagy épp újult erővel tudod magad belevetni a tanulásba - a pihenés mindannyiuknak kijár, kivétel nélkül.
Ambíciójukat az apjuktól örökölték és emiatt is mérhetetlenül büszke vagyok rájuk. De azt is tudom, hogy a végtelenségig képesek magukat előre hajszolni. Mind a hármuknak olykor szükségük van a pihenésre és ha a lányok számára ilyen formában tudom kínálni, akkor több mint elégedett vagyok ezzel. - Ezennel ezt meg is beszéltük - csapom össze a kezem vidáman. - Majd még később megbeszéljük nővéreddel is, hogy neki is mikor jó és beiktatjuk még a napokba - lehúzni nem akarom, minden csak attól függ majd, hogy Shane tud-e majd itthon maradni valamikor Daltonnal - és nem bánja természetesen, hogy egy kicsit magára marad vele.
Sosem teszi, ennek ellenére szeretem vele ezt megbeszélni előre, minthogy kész tények elé állítsam.
- Tudom és hidd el, bármilyen munkát is fogsz választani a tanulmányaid követően, számtalan embernek fogsz tudni segíteni - enyhén hajtom félre a fejem. - És még a munkán túl is rengeteg lehetőséged van erre, már ha a szabadidőd épp engedi - nevetem el magam vidáman, érzékeltetve ezzel is vele, hogy semmire nem akarom rábeszélni, amit magától nem szívesen csinálna.
A lányok mindig is tudták, hogy főállásban soha nem dolgoztam. Amikor elkezdtek cseperedni és bekerültek az iskolában, akkor önkéntes ápolói munkát vállaltam a kórházban, ami elég rugalmas volt ahhoz, hogy bármikor elérhető legyek a számukra. A segítség ilyen módját a mai napig szívesen alkalmazom.
- Valóban az első benyomás ellen nehéz tenni, viszont erre sem lehet mindig alapozni. Sokszor tévútra vezethetnek minket - hajtom enyhén félre a fejemet. Annak örülök, hogy ad az embereknek esélyt, ha ezen a benyomáson változtatni akarnak… de azt is látom nem lehet olyan, aki mindenkit a keblére ölel.
Az ő számára az a legkényelmesebb, ha ő hozzá mennek oda, Darla nagyon ritkán nyit új emberek felé, ebben a testvére jártas inkább. - Tudom és látom is, az elbeszéléseid alapján, hogy adsz másoknak esélyt. Csak meg kell küzdeniük érted - az ajkam alatt somolygom nem annyira titkolt felfedezésemet róla. Nem lehetünk egyformák és eszem ágában sincs emiatt elítélni. Nem is fogom soha ezt tenni.
- És nem is kell, abban kell jónak lenned, ami érdekel, vagy amiben tehetséged van. Szóval arrogáns, mert jó tanuló és tehetsége is van abban, amivel foglalkozik? Biológiával, igaz? Azon belül van valami specifikációja? - egyelőre az érdeklődés szintjén maradok meg a fiú iránt. Nem állítom, hogy boldogsággal töltene el a gondolata annak, ahogy érdeklődik, nem azért mert tilos lenne, hanem mert fogalmam sincs, hogy a férjemnek milyen tervei vannak és ezáltal még csak jó tanácsot sem tudok adni a lányomnak.
- Még csak nem is beszélgetettek? Meghagytad Druenak a beszélgetést és még csak be sem kapcsolódtál? - aggodalom ül meg a hangomban, ahogy újra rásimítok lányom kezére. Darla kincsem, ennyire nem mersz hozzászólni egy fiúhoz sem? Mélyen szívom be az orromon a levegőt és csak lassan engedem ott ki. Szívembe fájdalom költözik, ahogy így látom a lányomat.
- Tudom, de kérlek bízz benne ebben. Ez nem egy olyan döntés, amit elkapkodna - a lányairól van szó és ismerem a nézeteit a kiházasítással kapcsolatban. Nincs ellenemre, hogy addig húzza, ameddig csak lehet, de azt is látom, hogy mennyire fúrja a lányok oldalát a kíváncsiság és csak idő kérdése, hogy őt találják be a kérdésekkel.
Ügyesen tereli el a témát, fáradt, szomorú mosollyal reagálok csak rá.
- Mikor borult ki azért, mert időt töltöttök vele vagy velem? - emelem meg a szemöldököm kérdőn. - Ha már kimozdulunk mindenre is lehet időnk - legfeljebb a mamára bízom Dalton arra az időre… vagy még meglátom, miként tudom megoldani.
Elengedem a kezét, visszadőlök a szék támlájának, kezeim közé veszem a csészét és óvatosan kóstolok bele. - Szóval, azt mondod, hogy problémád van, melyik résszel is? - felállok az asztaltól, amíg a saját tabletemért sétálok át a nappaliba. Legutóbb ott használtam, hogy könyvet olvassak rajta.
Visszafelé végigsimítok újra lányom vállán, majd lehajolva hozzá a halántékára ejtek egy nagyobb csókot.
- Tudom, hogy nem könnyű a helyzeted és érdekel a fiú, de kérlek adj nekünk egy kis időt még - suttogom a fülébe, vigasztalón… nem tudom egyszerűen azt mondani neki, hogy ismerkedjen szabadon, mert ha megteszem, sokkal többet árthatok neki, mint amennyire a hasznára válna.