MediciGenesis Co. Ltd apartmanja

Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy mikor éreztem először azt, hogy képtelen lennék elengedni Enzot. Mikor jött el az a pillanat, amikor rádöbbentem, visszavonhatatlanul szerelmes vagyok. Nem így terveztem, de a sors fura játékot űz velünk, egyszerűen az események hatása alá kerültünk és sodródtunk az árral. Sok minden szól a kapcsolatunk ellen, a törvények, a tény, hogy Enzo házas, a bosszúm, mégis, mint valami mágnes úgy vonz magához és nem tudok szabadulni tőle. Eleinte bűntudatom volt minden egyes alkalom után, mert úgy éreztem nem lenne szabad elszakítanom a feleségétől. Tudtam, hogy nem csak bűn, de nagyon erkölcstelen dolog is, viaskodtam önmagammal. Mostanra azonban már elmúlt ez a gyötrő bűntudat, most csak azt sajnálom, hogy nem tölthetek vele több időt. Az dühít, hogy csak lopott percek, órák jutnak belőle, pedig mindent akarok. Minden percben vele lenni, ostobaság ilyenre vágyakozni, mert tudom, hogy soha nem valósulhat meg.
Nekem ennyi jut, titkos találkozók egy lakásban. Amikor először jöttem ide idegennek éreztem magam, mint egy börtön amihez bár van kulcsom mégsem szabadulhatok. Az idő telt, én pedig egyre otthonosabban kezdtem érezni magam. Mintha ez lenne a mi kis otthonunk a férfival, akit szeretek. Egy odú, ahova elbújhatunk a világ elől, ehol nincsenek fürkésző tekintetek, ahol nem kell megjátszani magunkat. Itt csak Enzos es Daphne vagyunk, se több kevesebb. Azt hittem, hogy el fogok késni, de amikor belépek az ajón, az üres apartman fogad. Első utam az italhűtőhöz vezet, hogy miután magamhoz veszem a whiskeyt töltsek a poharamba. Izgatottan várom már, hogy végre betoppanjon azon az ajtón. Szinte éhezem a társasága után. A hatalmas üvegablakon keresztül, hosszú percekig bámul a várost, miközben az italomat kortyolgatom. Eltöprengek. Milyen lenne az életem, ha nem fattyúként születek? Ha itt növök fel, ha esélyem lett volna normális körülmények között elindulni az életben, talán most én lennék Enzo felesége és nem az unalmas szerető szerepét tölteném be. Lemondó sóhaj kíséretebén kortyolom ki az italt a pohárból, majd kibújtatom testem a ruhámból és fehérneműben indulok meg a fürdőszoba felé. Késik. Már meg sem lep, hogy folyton várnom kell rá. Ledobálva magamról a fehérneműt állok be a kissé forró víz alá. Mintha a víz képes lenne lemosni rólam a bűneimet, a hibákat amiket elkövettem. Nem tudom hogy mennyi idő telik el pontosan, az ismrős hang hallatára zárom el a csapot, hogy egy törölközőt magam köré csavarva lépjek ki a fürdőből, vízfoltokat hagyva magam után bármerre lépkedek.
- Engem keresel? támaszkodom neki a háló ajtófélfájának. Széles mosollyal az arcomon, vágyakozva pillantok végig rajta. Hajamról a víz végigcsurog a nyakamon, hátamon.
- Késtél állapítom meg a nyilvánvalót miközben közelebb lépkedek hozzá. - Hiányoztál. nem ölelem meg, nem csókolom csak a lehető legközelebb sétálok hozzá és kék íriszeimet az övébe mélyesztem. Szívem vadul kalapál a mellkasomban, mintha csak ki akarna robbanni onnan. Istenem....annyira vágyakozom minden érintése után.

Minden ehhez hasonló lopott idő, amit együtt tölthetünk megér minden hazugságot, bújkálást, kellemetlenséget. Minél több idő telik el nélküle, annál jobban hiányzik. Belesajdul a lelkem a hiányába, minden gondolatomat ő jelenti, úgy érzem, hogy nem kaphatok belőle eleget. Azt hiszem ilyen érzés lehet, amikor a szíved a testeden kívül dobog.
Hiába minden ész érv, minden logikus gondolkodás, mellette megszűnik az idő és a tér, csak a jelen van, csak ő meg én. Kettőnk közül Enzonak van nehezebb dolga a találkozások lebonyolításában, hiszen neki családja van, gyereke, felesége, nem könnyű úgy alakítani az életét, hogy egy szerető kényelmesen elférjen benne. Én pedug egyre nehezebben tudok idomulni ehhez a szerephez, pedig tudatában vagyok annak, hogy ennél több közöttünk sosem lehet. Nem vállalhatja nyíltan a kapcsolatunkat, nem lehetnek gyerekeink, nekem csak ennyi jut, néhány lopott óra, amikor időt tud szakítani rám. A leghelyesebb az lenne, ha soha többé nem találkoznánk, de ezt a döntést nem vagyok elég bátor meghozni.
Az elmúlt évek során, igazán sajátos dinamikát vett fel a kapcsolatunk, megszoktuk egymást, megismertük a másikat, azt hiszem ez egy igazán jó kifejezés. Minden egyes alkalom után egyre jobban összecsiszolódtunk én pedig egyre jobban szeretem őt ezért.
Otthonosan mozgok már a lakásban, amilyen idegen volt az első időszakban, mostanra már éppen annyira az életem része, mint a saját otthonom. Ez a mi kis birodalmunk ahova nem engedünk betolakodni senki kívülállót. Nincs bűntudatom amiatt, hogy a méregdrága, ritkáságnak számító itallal megkínáltam saját magam. Nem csinálok belőle rendszert, de most úgy éreztem, hogy a szervezetemnek szüksége van rá. Megérdemlem.
Sok gondolat kavarog a fejemben, legtöbbnek Enzo a szereplője, a kapcsolatunk, az érzéseim, amiket nem tudnék egyszerűen, normális szavakkal megfogalmazni. Olyan lett számomra, mint szojazónak az életet jelentő víz. Mintha nélküle nem lennék már egész ember, kiegészít. Ez az érzés egyszerre ad erőt és rémiszt meg.
A vörös ruhámat, amiből nemes egyszerűséggel kilépek, hanyagul hagyom magam mögött a padlón. Ha megérkezik, látni fogja, hogy én már itt vagyok. Jól esik felfrissülni a zuhany alatt, nem csak a bőröm, hanem a gondolataimat is megtisztítani a vízzel. Csak akkor zárom el a csapot, amikor hallom hangját, amint a nevemet szólítja. Ezer közül is felismerném. A legelső törölközőt amit találok magam köré csavarom és ezek után lépek ki a fürdőszoba ajtaján. Amerre megyek vizes nyomokat hagyok magam után. Egyetlen pillantása és úgy érzem, hogy végre hazaértem.  Az én helyem mellette van.
Átölelem a nyakát miközben lábujjhegyre csimpaszkodom, hogy megszűnjön közöttünk a távolság. Lehunyom a szemeimet miközben ajka szép lassan az enyémet érinti. Beleremegek az érzésbe, amit az érintése képes kiváltani belőle. Nem távolodom el tőle teljesen, homlokom az övének támasztva, lehunyt szemekkel szívom magamba az illatát Annyira hiányzott.
- Mivelhogy elkéstél nyomok még egy apró puszit ajkaira mielőtt eltávolodom tőle. - Ha szeretnéd visszamehetek veled a zuhany alá... vigyorgok rá szélesen.
- De másképp is kompenzálhatok, ha szeretnéd tudom, hogy szeretné, minden egyes pillanatban ugyanúgy akar engem, mint én őt. Elsétálok a szekrényig, hogy előtte állva, lecsúsztassam magamról a anedves anyagot. Vállaim fölött hátrapillantok rá.
- Milyen napod volt? érdeklődöm, miközben előveszem a selymes anyagú, kissé áttetsző fürdőköpenyt, hogy mégse anyaszült mezelenül álldogáljak előtte.

Közelsége megállítja az időt, minden megszűnik körülöttem és csak egyedül ő létezik, mi. Minden olyan normálisnak és helyesnek tűnik mos, hogy végre a közelében lehetek. Nem hittem, hogy valaki képes lesz elindítani bennem ilyen hatalmas érzéseket. Nem gondoltam, hogy egyáltalán képes vagyok bárkit is ennyire szeretni. Ő a társam, a másik felem, egy sokkal ideálisabb világban nem kellene egymástól távol lennnünk, nem kellene örökké bújkálnunk, szégyellni azt, ami másnak olyan természetes. Egy ideálisabb világban kimondhatnám, hogy szeretem. A mi realitásunkban mindössze lopott csókok, érintések, vágyakozás az osztályrészünk, és mégis, ilyenkor azt érzem, hogy minden kínkeserves magányban eltöltött perc megéri, ha után így néz rám. Nehéz elszakadnom ajkaitól, ha tehetném soha nem szakadnék el tőlük, de mégis megteszem, a törölköző kezd kényelmetlenül hideg lenni csupasz bőrömön.
- Mi szólnál ha előbb jó alaposan leizzadunk, majd utána tusolunk? szívom be alsó ajkam, játékos mosoly kíséretében, majd megfordulok a tengelyem körül, hogy a szekrényig lépkedjek. Van egy olyan sejtésem, hogy egyébként sem lesz túl sokáig rajtam semmi, de a jelenlegi nedves anyag igencsak kényelmetlen már minden szempontból.
Elégedett pillantásokkal mérem végig felém közeledő alakját, miközben bőrömet eltakarom a selymes anyaggal, ami olyan gyengéden öleli körbe a testem, mint egy csecsemő az anyja nyakát. Imádom a szemében felcsillanó vágyakozást, hogy minden másdopercben képes lenne felfalni már a tekintetével is. Azt akarom, hogy birtokoljon, hogy úgy öleljen és csókoljon, mintha örökre hozzá tartoznék. Szenvedélyesen, kapzsin, birtoklóan. Beleborzongok az érintésébe, ujjai nyomán apró libabőrök jelennek meg a puha bőrömön, jóleső bizsergetést indítva el az egész testemben. Engedve a noszogatásának szembe fordulok vele.
- Nagyon helyes, merem is remélni, hogy nem pótolhat senki... belesimulok az ölelésébe. Fejem egy pillanatig a mellkasán pihentetem, csak némán hallgatva szívdobogását. Elképzelni, hogy értem ver ennyire heves, hogy én váltok ki belőle ilyen érzéseket.
- Én egész nap rád gondoltam. Vártam, hogy végre láthassalak, egy örökkévalóságnak tűnik amióta utoljára találkoztunk. végigsimítok arcélén, nyakának vonalán, egészen a felsője anyagáig, közben egyetlen  pillanatra sem veszem le róla a szemem. Teljesen belebolondultam ezekbe a gyönyörű kék szemekbe, megbabonázott velük.
- Holnap át kell utaznom Tartaruszra, hivatalos vagyok egy esüvőre. Panettiere százados elkísér, azt mondja túl veszélyes lenne egyedül menni. A legidősebb kishúgom férjhez megy. Holnapután jövök majd vissza. nem rémlik, hogy említettem volna neki ezt az eseményt, de ennek szimplán az az oka, hogy megfeledkeztem róla.
- De most kedvesem, lennél olyan kedves és megmutatod pontosan mennyire is hiányoztam neked? húzom fel magam lábujjhegyre, hogyha nem húzódik el csókot hinthessek ajkára.

Miért tűnik annyira természetesnek az, aminek meg sem szabadna történnie? Miért vágyakozom annyira iránta? Terveim voltak, elköteleztem magam az anyámnak tett ígéretemnek, és akkor besétált az életembe Enzo a gyönyörű kék szemeivel és mindent felborított, amit terveztem. Az egész életem a feje tetejére fordult. Játékos mosoly jelenik meg az arcomon, bevallom, szeretem ezt a fajta szórakozást űzni vele, imádom ahogy a vágyakozás felcsillan a szemében.
- Nos...nem kell hozzá sokminden. Csak én...meg te. Sokkal kevesebb textíl, több testközelség. mutatóujjam játékosam ajkaim közé fogom, végigjáratva alsó peremén, miközben közelebb lépek hozz. - Esetleg meg is mutathatom. hintek puszit a mutatóujjamra, majd óvatosan rányomom az ajkaira.
Néhány órával ezelőtt még a hiányától küzködtem, most pedig már annyira helyesnek érzem, hogy itt vagyunk együtt, mintha ennek tényleg így kellene lennie. Ha egyszer valaki betoppan az ajtón, ha valaki meggyanítja, hogy mi történik minden héten nagyon nagy bajba kerülök. Tudom, de mégsem vagyok elég erős ahhoz, hogy nemet mondjak neki.
Olyan természetesen simul derekam köré a karja, mintha tényleg ott lenne a helye, mintha azért született volna, hogy engem ölelni tudjon. Én pedig azért jöttem erre a világra, hogy ölelhessen. Egymásnak teremtettünk, habár egyesülésünk egyáltalán nem mondható mindennapinak és talán nem is állja majd ki az akadályokat. Mindez azonban nem számít most, mert a jelenben iegnis itt vagyunk egymásnak, semmi és senki más nem számít. Ha tehetném megállítanám az idő múlását, hogy beleragadjak vele a pillanatba.
- A tekinteted, a mosolyod, az érintéseid. ujjaimmal követem a szavaiamat és megérintem előszőr a szemét, majd ajkait, végül arcélét. - A csókodra. Arra, hogy végre a karjaidban alhatom el miután lábujjhegyre húzom magm - órákon keresztül szeretkezünk suttogom a szavakat fülébe. Igen, már a gondolat is elég ahhoz, hogy belebizseregjen az egész testem. Elmondhatatlanul vágyom rá.
- Ha visszajöttem találkozunk? kérdezem, de igazából nem reménykedem a pozitív válaszában, ritkán tudunk egy héten több alkalommal is találkozni. Én pedig egyre elégedetlenebb vagyok ezzel a helyzettel. Egy pillanatra lehunyom a szemem, amikor állam alá nyúl ujjaival, majd engedem, hogy tekintete rabul ejtse az enyémet.
- Hidd el, semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy megmutasd... átölelem a nyakát.
- Érezni akarlak Enzo...ízlelni... még mindig csak tekintetét figyelem, miközben szabad kezét óvatosan becsúsztatom a köpeny selymes anyaga alá, hogy megérinthesse melleimet.

Vajon bűn valakit annyira szeretni, mint én ezt a férfit? Vajon bűn szinte fájdalmasan vágyni utána? Sóvárogva minden pillanatot megragadni egy lopott pillantásért? Ha bűn, én nevetve égek porrá a pokol legmélyébb bugyrában. Nevetve, mert megismerhettem, hogy milyen őszintén szeretni valakit. Játékos, íncselkedő szavaim hatását figyelem rajta. Le sem tudná tagadni, hogy felemészti a vágyakozás tüze. Látom a szemében, azokban a gyönyörű szemekben, amik minden alkalommal megbabonáznak.
- És ez még csak a kezdet... mosolygok rá, ígéretet téve arra, hogy bizony a következő órákban nem áll szándékomban két centinél távolabb kerülni tőle. Azt akarom, hogy összeforrjon a testünk, egy ritmust diktálva, hangunk, sóhajainkat egyszerre nyelje el a szoba csendje. Ha már bűnhödnöm kell, legalább legyen miért. Gondolataim már régen nem szólnak semmi másról csak róla, és mindarról, amiről szólni fog a következő néhány óra. Már teljes mértékig képtelen lennék másra gondolni, ő a fontos és az, hogy olyan örömökben részesítsem amit senki mástól nem kaphat meg. Önző módon azt akarom, hogy vágyjon rám amikor nem lát, hogy éjszaka ha felébred az én illatom kússzon orrába. Emlékeit az én meztelen bőröm látványa töltse ki. Ha álmából felriad az én nevem sóhajtsa a csendbe. Szeretném, ha én lennék a legfontosabb, ahogyan számomra is csak ő létezik. A viláhunk szábályai kemény korlátok közé szorítanak minket, de a szívünknek nem tudnak parancsolni. A testünk vágyait nem tudják irányítani. Én pedig minden porcikámmal vágyom rá. Habár számítottam arra, hogy ilyen választ ad a kérdésemre azért elszomorodok, arcomról eltűnik a mosoly és el kell pillantanom arcáról, mert nem akarom, hogy a szememben felcsillanó szomorúságot lássa. Kegyetlenül eszembe jutott, hogy én nem vagyok más csak egy szerető, akire majd szakít időt, ha akar. Egy bűntárs, aki bár csábító de ennél sosem lehet több.
Nem szeretném, hogy ez a hirtelen jött rossz érzés megszakítsa mindazt ami kialakult, de azért beismerem sokkal nehezebb lett a szívem, mint percekkel ezelőtt. Ez a bűntetésem amiért rossz embert szeretek. Tekintetem hosszúnak tűnő másodpercek után fonom össze újra az övével, amikor állam alá nyúlva szinte nem hagy más választást. Sok mindent bánok, de azt, hogy őt szeretem sosem fogom. Miközben beszélek kezét gyengéden vezetem be a köpeny anyagá alá, hogy ott keblemmel kedvére játszadozhasson. Mohón, vágyakozva kapok ajkai után, hogy csókkal pecsételjük meg ez a kimondatlan paktumot, de túl gyorsan vége szakad mielőtt még igazán élvezni tudnám. Belesóhajtok a csendbe minél kitartóbban játszadozik a melleimmel. Minden egyes érintésére beleborzongok a jóleső érzésbe. Engedve gyengéden erőszakos unszolásának hátad fordítva neki simulok hozzá, olyannyira, hogy érezhessem a nadrágában merevedő férfiasságát. Lehunyt szemekkel, mélyeket sóhajtok ahogy fürtjeim rendezgeti, majd a szabad bőrfelüleletet puha csókjaival hinti be. Egyre hevesebben verdes a szívem, egyre kevésbé bírok parancsolni magamnak. A ruha anyaga olyan gyorsasággal és eleganciával siklik végig testemen találkozva a padlóval, mintha mindvégig ez lett volna a feladata. Lassú léptekkel indulok meg a legközelebbi fal irányába, miközben folyamatosan csókokkal hinti be nyakam és vállaim vonalát. Ott azonban egy határozott de gyors mozdulattal bújok ki ölelése alól, de csak annyi időre, hogy szembe fordulhassak vele.
- Téged akarlak. sóhajtom bele szavaimat a csendbe és határozott mozdulatokkal szabítom meg a felsőtestét borító anyagtól, majd ha az a makacs anyag végre lehull a padlóra óvatosan rámarkolok férfiasságára, először csak a nadrág anyagán keresztül. - Mond, hogy mennyire vágysz rám. suttogok ajkai irányába, tekintetem kék íriszeibe fúrva.  

+18
Már a legelső együtt töltött éjszaka során olyan szinkronba kerültünk egymással, amire nem létezik logikus magyarázat. Ez az érzés pedig az elmúlt években nem enyhült, hanem mintha minden alkalom után csak erősödne. Beleborzongok az érintése. Jóleső érzés szalad végig a gerincem mentén ahogy lehellete csiklandozza a nyakam.
Tudom, hogy mire készül, szinte mintha képes lennék kiolvasni a gondolataiból mindazt amire gondolhat. Bármit megtehet velem, teljesen átadom magam neki és annak a csodálatos érzésnek, ami minden alkalommal a hatalmába kerít amikor mellette vagyok. Mielőtt azonban engednék a noszogató, parancsoló mozdulatainak hátammal a hideg falnak támasztom magam, hogy ujjaimmal fürgén szaladjak végig ingének gombjain, amíg az anyag felszabadul és megadva magát hull alá a padlóra, hozzáférést biztosítva csupasz felsőtestéhez. Sem az érzést, sem pedig a látványt nem tudom megunni, ő az enyém, hozzám tartozik, részem egy darabja és kétlem, hogy valaha is leszek annyira önzetlen, hogy eltaszítsam őt magamtól. Birtklóan, szinte kifejezve a gondolatokat amik a fejemben motoszkálnak rámarkolok a férfiasságára. Imádom érezni ahogy tenyerem kitölti a merevsége, imádom az érzést, hogy mindezt én váltom ki belőle. Mohón és szenvedélyesen falom ajkait, nyelvem érzéki táncba hívja az övét, kellemesen összefonódnak, miközben fáradhatatlanul markolászom lábai között rejlő erejét. Szívem egyre vadabbul kalapál a mellkasomban, kiugrani készül onnan, vágyódik azután, hogy végre őt is szeressék. Ennél sokkal többet szeretnék ajkaiból, de kegyetlen módon elszakít magától, hogy határozott mozdulatokkal fordítson át ismét. A hideg fal kegyetlenül találkozik a hasammal, melleimmel, kezeimet fejem fölött összekulcsolva, szorosan tartja. Még jól is esik a fal hidegége felhevült testemnek. Minden egyes mozdulata újabb és újabb sóhajt csal ki belőlem. Ujjainak játéka kellően felkészítenek odalent arra, hogy befogadjam őt magamba. Nincs is szükségem ennél többre, a puszta jelenléte igazi ajzószer számomra.
- Ahogy óhajtod szaggatott levegővétellel vagyok csak képes válaszolni neki, majd további időhúzás nélkül teljesítem a kérését. Lábujjhegyre csimpaszkodom, még egy kis terpeszt is megengedem magamnak, hogy minél jobban és kényelmesebben hozzáférjen majd ahhoz, amire készül. Fenekemet kissé kitolva, játékosan megrázom neki, ezzel is tovább csigázva a minden bizonnyal így is eléggé felfokozott állapotát. Testem ívben feszül meg, miközben csak és kizárólag arra vár, hogy végre magába fogadja Enzot. Alsó ajkaimat beszívva, szaporán lélegezve egyre türelmetlenebbül várom az ostromát.

+18
Kár lenne tagadni a köztünk lévő szexuális feszültséget. Kár lenne úgy tenni, mintha nem ugyanarra vágynánk mindketten. Nem ez az első alkalom, hogy neki adom magam, mégis mindig különleges a maga módján. Vágyom rá, szinte fájóan sóhajtozik lelkem utána. Nem csak arra, hogy a testem érintse, hanem arra is, hogy a szívem símogassa. Amíg nem ismertem meg őt, el sem tudtam képzelni, hogy milyen lehet szeretni valakit, milyen érzés amikor majdnem belehalsz abba, hogy egyetlen pillantásával téged keressen. Néha azt kívánom bárcsak soha ne ismertem volna meg, mert amióta az életem része minden olyan nehéz és bonyolult. De nem most, most egyszerűen csak természetes, hogy csókban forrunk össze, hogy testünk úgy kapcsolódik egymáshoz, mintha soha nem tartozna máshoz. Megrészegít minden érintése, olyan mohón és akaratosan vonom még közelebb magamhoz, miközben csókolom, mint ahogyan egy alkoholista vonja magához az elméjét bódító italt.
Minden érintése nyomán felsóhajtok, mélyről jövő, vágyódó sóhajjal, amit teljes mértékben ő vált ki belőlem. Istenem, mennyire szeretem ezt a férfit. Belenyögöm nevét a kettőnkre telepedett csendben, amikor testével nekipasszíroz a falnak. Már szinte remegek azért, hogy végre magamban érezhessem őt, hogy még ennél is jobban eggyé forrjon a testünk. Engedelmeskedve a kérésének lábujjhegyre ereszkedem, hogy egy kis helyezkedés után olyan pozicíót vegyek fel, aminek segítségével jobban hozzám férhet majd. Kezeimet a falhoz szorító kézfejét círogatom ujjaimmal. Beharapott alsó ajkakkal szívom be a levegőt, amikor végre kitölt a férfiassága. Lehunyt szemekkel élvezem az érzést amiben részesít. Fejem enyhén hátra döntöm, hogy az övével találkozzon miközben vele együtt mozgok arra a ritmusra amit diktál. Egyszerűen nem vagyok képes betelni vele. Nevét sóhajtom újra a fülledt csendbe, miközben csípőm mozgásával gyorsítok a tempón. Azt akarom, hogy könyörtelenül a magáévá tegyen, birtokoljon, ily módon is éreztesse azt, hogy mit jelentek neki. Most nincs szükségünk szavakra, így is ugyanazt a nyelvetbeszéljük. Az egymás iránt érzett elcseszett szerelmünk vágytól fűtött nyelvét.

+18
A sors minden bizonnyal azért küldte Enzot az utamba, hogy lehetőségem legyen megtapasztalni milyen a szerelem. Mit jelent boldognak lenni. Milyen érzés, amikor valakinek már csak a puszta jelenléte megdobgtatja a szívem. Mindketten bűnösek vagyunk azért, mert nem tudunk elszakadni egymástól, de ki hibáztathat azért, amit egymásért érzünk? Az életnek kegyetlen humora van, ad egy férfit akit szeretek, de sosem lehetek az első az életében. Sokszor megfogadtam már, hogy véget vetnek mindennek, hogy emelt fővel lépek ki a kapcsolatunkból amíg még nem késő, de képtelen vagyok rá. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elengedjem, foggal-körömmel ragaszkodom hozzá, minden külső negatív tényező ellenére. Ő az enyém.
Ennek tökéletes bizonyítéka az is, hogy mint minden másban, a szexben is tökéletesen passzolunk egymáshoz. Tudja mire vágyik a testem és én tudom, hogy mit szeret az övé. Szavak nélkül is megért, kielégít, kiegészít, ő a másik felem. A jobbik énem.
Szaporán kapkodom a levegőt, miközben teljes egészében a falnak préselve élvezem, hogy teljes egészében kitölt. Imádom minden  porcikáját. Lehelete végigszalad a nyakamon, felperzselve az eddig is teljesen felkorbácsolt vágyaiamat. Lehunyom a szemem miközben fenekemmel közelebb simoluk hozzá, hogy még jobban kitöltsön férfiasságával. Nevét a csendbe nyögöm, mintha csak egy ima lenne, mintha szükségem lenne hozzá a létezéshez. És talán szükségem is van rá. Egyre intenzívebben ostromol, lábaim elgyengülnek, mély sóhaj szakad fel a mellkasomból, egyre közelebb vagyok ahhoz, hogy átlendüljek a gyönyör kapuján, de mielőtt ez megtörténhetne enged a csuklóm szorító kezének szorítása és kicsusszan belőlem. Szinte már türelmetlenül kapok ajkai után, nem akarom elszakadni tőle. Mozdulatait, lépéseit szinte eggyé válva vele hátrálok az ágyig. Hátamra dőlve vonom őt közelebb magamhoz. Ajkaimmal végigcsókolgatva nyakának vonalát. Lábaimat átkulcsolom a csípője körül,  így is jobban magamhoz vonva őt, felkészülve arra, hogy újra magamba fogadjam. Tekintetem összefonom az övével, elveszem a pillantásában, gyönyörű íriszeiben.
- Szeretlek hevesen dobogó szívem a mellkasomban biztosít arról, hogy minden érzésem amit iránta táplálok igazi. Teljes porcikámmal, a lelkem legmélyebb őszinteségével szeretem. Visszavonhatatlanul.